HTML

2008.12.20. 23:55 4/7

5. nap - Csak a Minszk

2008.12.09., kedd
Útvonal: Minszk
Távolság: autóval 0km, metróval és gyalog rengeteg 

A keddi napot teljes egészében Minszkre terveztem. Előzetesen nehéz volt kitalálni, hogy a hétfő este + péntek délután együtt elég lesz-e. Hát mint kiderült, csak Minszkre kellett volna a duplája, és akkor még a környékén kihagyott látnivalókról ne is beszéljünk.

A szálloda éttermében lehetett reggelizni, ami már önmagában felér egy városnézéssel, hiszen a 22.-ről (mínusz földszint, mivel azt számítják az 1. emeletnek) ilyen jó kilátás fogadja az embert, és tökéletesen be lehet látni az amúgy igen magas építésű várost.

Utunk egy kis kitérővel vezetett az igazi belvárosba, mivel először a szállodához közel eső Könnyek szigetét (Afgán háborúban elesettek emlékére készült), illetve a Győzelem terén felálított obeliszket akartuk megnézni. Az alábbi videón látható a tér és környéke is, képet lehet kapni a kedd délelőtti forgalomról (és figyeljétek meg rögtön az elején a sárga marshrutkát [=iránytaxi], 00:11 mp-nél a szembenlévő buszmegállóban a takarítóbrigádot, illetve utána a már időközben távozott marshrutkától láthatóvá váló obeliszk tövében az igazoltató rendőröket. Nem csodálom hogy a helyiek sem tudják pontosan hogy kell a többsávos körforgalmakban szabályosan közlekedni, mindenesetre mire odaértünk az obeliszk vonalába addigra már szép kis csoport renitenst gyűjtöttek maguk köré a rendőrök):

Mivel elég sokat kellett volna már visszagyalogolni innen, lesz ami lesz a metrózás mellett döntöttünk, ami mint kiderült egy hosszan tartó kapcsolat kezdetét jelentette (ld. másik bejegyzés az 5. napról). Az LP-ből kinéztem, hogy is megy ez (zsetonbedobálós rendszer), majd szabadszemmel is megfigyeltem a folyamatot, úgyhogy utána odaálltunk a jegypénztárhoz, vettünk zsetont, bedobtuk, és már utazhattunk is.
Igaz csak összesen egy, ám annál hosszabb megállót mentünk, egészen az előző este már látott Oktoberskaja térre, ahol az Elnöki palota, Köztársasági palota, a Tisztek háza, Nagy honvédő háború múzeuma, meg még ki tudja mi minden található, sőt a már említett Lee Harvey Oswald is itt lakott minszki kiruccanása során.
A mi utunk az utóbbiba (a múzeum) vezetett, ami a Hadtörténeti megfelelője lehetne, de leginkább II. Világháború-s profillal. Sajnos itt sincsenek angol vagy német feliratok, így leginkább csak a képeket és kiállítási tárgyakat élvezhettük, azért a lényeg így is átjön. Ráadásul a pénztárnál is nyelvi problémákba ütköztünk ugyanis a pénztárnál egy szerelésben közreműködő katona(!, volt belőlük benn több is) mindenáron magyarázott valamit, a pénztáros meg ránk se hederített. Annyit kivettem, hogy a ruhatárba irányítottak,és miután onnan visszaértünk, a pénztárosnő egy füzetből nagy nehezen kinézte a pénztáros hogy "free day" :) (apropó erről jut eszembe, hogy ahogy itt is simán elvehették volna az amúgy nem is túl olcsó jegyárat, tőlünk, a láma külföldiektől, de nem tették, úgy sehol máshol sem próbáltak meg átverni, vagy lehúzni. Sőt még a 10-20 rubeles [= 1-2 forint] visszajárók miatt is utánam szóltak mindenhol.)

Innen teljes belvárosi túra következett, például Dinamo Stadionnal (körülötte található egy jó nagy piac amit minden útikönyv említ. Ám itt szuvenírt egyáltalán nem kapni, a ruha-parfüm-cd vonulat dominál. Majdnem teljesen el is keseredtem, amíg nem végül egész a kijáratnál találtam két árust is aki mindenféle focis sálat árult, Gomeltől a helyi Dinamoén át az aktuális bajnoki és BL sztár Bate Borisovig. Némi alkudozás után egy Dinamo, egy válogatott és egy BATE sállal lettem gazdagabb):

Láttuk még a Szent Simon és Heléna(?) templomot, ami a város egyik jelképe:

A KGB épületét, amit csak messziről mertem fotózni. (Az előtte lévő mellszobor Felix Dzerzhinskyé, a KGB elődjének alapítójáé. Az ő nevéhez fűződik a "vörös terror levezénylése is, így jogosan állították neki ezt a szobrot két-három éve(!!!!!). A róla elnevezett városról, hegyről, és a múzeumáról nem is beszélve. Moszkvai szobrát egyként már '91-ben eltávolították.)

Láttunk még szép sztálinista épületeket, a kormány és az elnök székhelyét, a hipermodern (tényleg!) új főpályaudvart, a nemzeti bankot, stb., míg végül egy kiadós vásárlással zártuk a nap első részét a földalatti 4 szintes plázában.

Este következett a nagy attrakció, a Figaró házassága (mint kiderült, orosz nyelven, nem mintha az olasszal pl. többre mentünk volna). Majdnem sikerült is elkésni, mivel előtte még kimetróztunk pont ellenkező irányba a Holokauszt-emlékműhöz, visszafelé pedig elszámoltam a megállót, mivel a metró találkozásának állomását másképp hívják a két különböző vonalon. Ha azt mondanám, hogy biztos látott már szebb napokat a belarusz opera, akkor az némileg igazságtalan lenne - a családias hangulat és a körülmények inkább a felújítás miatti tartalék helyszínnek szóltak. Ennek ellenére mind a zenekar, mind az énekesek is abszolút kitettek magukért, és végül remek előadást láthattunk így is. Az biztos hogy mindkettőnk számára életreszóló élmény marad - Minszkben operába menni, szerintem ez már önmagában is egy kuriózum :)

Búcsúzásképp a naptól álljon itt egy részlet az előadásból: 

Másnap pedig már újra úton voltunk, hogy elérjük legkeletibb célunkat, és a lehető legközelebb kerüljünk az orosz határhoz, és Moszkvához is.

Az 5. nap teljes galériája: 

6 komment

Címkék: hasznos metró élmények minszk


A bejegyzés trackback címe:

https://viaminsk.blog.hu/api/trackback/id/tr85832561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panzer 2008.12.21. 13:05:52

Moszkvaban is megvan am meg a Dzserzsinszkij szobor - csak a Ljubljanka elotti terrol bevittek az epulet belsejebe. :)

Udv,
Panzer

Panzer 2008.12.21. 13:08:04

Erdemes teljesen vegigmenni a Fuggetlenseg sugaruton (Proszpekt Nyezaviszimosztyi oroszul, Proszpekt Nyezalezsnosztyi belaruszul - nem emlekszem, melyik van kirva), ez Minszk foutcaja.

A 100-as busz teljes hosszaban vegigmegy, es eleg surun is jar. A modern Minszk osszes fontosabb epulete ezen a vonalon helyezkedik el.

Udv,
Panzer

DMi 2008.12.21. 19:46:43

Helló!

Gratulálok a bloghoz! Nagyon örülök, hogy azért még ha kevesen is, de vannak ilyen emberek, akik nem csak a "Nyugatot" imádják. Én bejártam már Európa nagy részét, de én is a volt szocialista országokat szeretem a legjobban.
Áprilisban valószínűleg megyek Minszkbe egy hétre, és szeretnék kérni pár információt:
- Mennyibe kerül kb. a szállás?
- Mennyibe kerül a közlekedés (metró, busz, taxi)?
- Milyen árban van az élelmiszer (kenyér, tej, hús stb.)?
- Mennyibe kerül az alkohol és a cigi?

A válaszodat előre is köszönöm! És olvasom továbbra is a blogot!

Üdv: M.

4/7 · http://viaminsk.blog.hu 2008.12.21. 20:15:58

Panzer: köszi a tippeket, sajnos már hazajöttünk, de a könyvtár, részletekben a Nyezhavisymosty(le nem bírnám magamtól betűzni) proszpekt és Mir is megvolt, lesz róluk szó a későbbi napok beszámolóiban!

4/7 · http://viaminsk.blog.hu 2008.12.21. 20:37:42

DMi:
- a szállásról írtam régebben, ha csak Minszkbe megy az ember szerintem érdemes apartmant foglalni, olyan cégnél aki ad is meghívót, illetve aki megcsinálja a regisztrációt a rendőrségen kinn. Ez a legolcsóbb úgy 30-40 euró körül már lehet találni. A miénk Minszkben 54 euró volt/2fő/éj, igaz a szobák elég leharcoltak voltak (de minden tiszta és használható), de pazar kilátás volt, elég jó svédasztalos reggeli, plusz volt bank, wifi és netkávézó is, meg egy egész jóképű uszoda és konditerem is akinek erre van ideje/igénye. + kb 5 percre volt gyalog az opera, 10-re az óváros, 15-re a Nemiga metróállomás ami már a belváros széle. Az útikönyvek a 30 euró körüli áron a Zvezdát istenítik, ennek annyi a hátránya hogy eléggé kinn van ahogy a térképet néztem, de egy hétre elég tetemes az árkülönbözet megérheti.
- közlekedésből csak a metrót próbáltuk mivel egyrészt minden szállodánk belvárosi volt, másrészt saját autóval mentünk, de ha a kb 55 forintos metrójegyből indulok ki, a busz csak olcsóbb lehet, és az útikönyvek szerint a taxi is max 1-2k forintnyi ha előre megalkuszik róla az ember
- kaja: majd az általunk költött dolgokról teszek fel egy listát később abból látni hogy mi mennyi, de általában az átlagos magyar áraknál jó 20%-al olcsóbb minden, egy-két itthon drágább cucc, pl. kaviár meg halak max féláron vannak. Piák is jóval olcsóbbak, csak egy-két nyugati üdítőmárka (pl Fanta, Cola ilyesmi) annyi mint nálunk mert ezek zárjegyesek. Cigi meg egyenesen röhejes, Davidoff 300ft, PallMall 170ft, egyes helyi márkák még a 100ft-t sem érik el, de az valószínűleg csak a nagyon bátraknak éri meg :P

Zsotza 2009.05.12. 14:39:10

nagyon szépen köszönöm az Élménybeszámolót,és a Képeket..-élmény lehetett a Minszki kirándulás,köszönöm,hogy Megosztottad! Minden "éremnek" két oldala van:Egyrészt vonzó látni a tisztaságot,rendezettséget,(nem jellemző a grafitti,a hajléktalanság) de ugyanakkor megütközést keltett (talán nem csak bennem),Pl.:A KGB elődjét megalapító Dzserzsinszkij-nek állított szobor,-és az őt övező kultusz:-(( Szomorú.De gondolom,hiszem,Belorusszia nem csak erről "szól" Köszönöm mégegyszer!
süti beállítások módosítása