Mivel az első rész kicsit hosszúra (de remélhetőleg hasznosra) sikerült, most megpróbálom rövidebbre fogni és több képpel illusztrálni a történteket. 
Szóval átértünk a határon, és viszonylag hamar rájöttem hogy ezután a "ЦЕНТР" feiratokat kell követni majd. Igazából 1-2 km után egy hídon áthajtva már rögtön a belvárosba ér az ember, innen már a szállodánk is ki volt táblázva. 

Leparkolás után besiettem cuccok nélkül, hogy először tisztázzuk,  rendben van-e a foglalás. Készültem voucherrel, meghívólevéllel miegymással, sosem lehet tudni. A recepciós nénivel németül találtunk közös hangot, és a poén most jön: még csak annyit mondtam hogy van egy foglalásunk két főre (se név, se útlevél, se semmi) - ő pedig már nyomta is a kezembe a szobakulcsot :D Több verzió is felmerülhet, jobb esetben épp aznap csak mi voltunk az egyetlen külföldi vendégek, rosszabb esetben okkal néztünk szét a szobában hogy akkor most hová is rejtett kamerát vagy poloskát a KGB :P (praktikus info: a szálloda amúgy igazi 70-es évekbeli szocreál ízig-vérig, de a szobákat szépen felújították, és mint kiderült a három közül ahol jártunk innen sajnálták legkevésbé a fűtést. Sőt még a retróra is adnak, igazi piros tárcsázós telefon van mindenhol!)

A városnézést pár óra fürdés-alvás-regenerálódás erejéig elhalasztottuk, de utána majdnem rögtön nekiláttunk a városnézésnek. Első utunk a szálloda tőszomszédságában lévő áruházba vezetett, amiről már a helyszíni beszámolók során is írtam:

Benn rengeteg ember és számunkra egészen különleges hangulat fogadott. Elsőre tényleg igazi időutazás-élmény, ilyennek képzelem el kb. 20 évvel ezelőtt a Centrum, Skála, stb. áruházakat. Benn egy légterű emeletek, de benne kis boltok paravánnal elválasztva, mindenhol külön kell fizetni.

Egyetlen különbség, hogy áruból nincs hiány. Ugyan nyugati márkák sokkal kevésbé vannak jelen mint itt, így szemre bőven a hazai cuccok domináltak, amik jóval olcsóbbak is mint a külfödiek. Egyes ágazatokban valószínű egyáltalán nem nyitották meg a piacokat, legalábbis ezekben az áruházakban pl. tévékből kizárólag belarusz gyártmányúakat láttunk. Üditő, csoki, ilyesmi vannak, de pl. Coca-cola és társaik mind zárjegyesek(!), és 300-400 Ft körül van átszámítva egy 2l-es kiszerelésű, ami a kinti árviszonyokon igen drága, így biztos hogy nem viszik túlzásba a fogyasztásukat. Az elhajlás megakadályozására külön biztonsági rendszer is van:

Bizony, maga Az Elnök felügyeli a bevásárlás zavartalanságát!! Najó nem leszek igazságtalan: igazából a múzeumok repifotóin ("Elnök beszédet tart a veteránok napján a breszti erődben", "Elnök kapál Khatyn felújításánál", stb.) és az Univermagok papírboltrészlegén (mivel ez is csak egy megvehető kép volt) kívül máshol nem találkoztunk többet a fényképével, és más jel sem utalt a személyi kultusz nyomaira. Ez már mindenképp egy jópont pl. Azerbajdzsánnal vagy Türkmenisztánnal szemben (és ez csak a kezdet, előre szólok:).

Innen már tényleg a belvárosban indultunk. Ez elég nagy helyen terület el, főként hangulatos 1-2 emeletes házakkal, sétálóutcákkal, parkokkal, este pazar díszkivilágítással.

 Lehet még akár propagandaízűnek is hangozhat, de már az első métereken feltűnt, amit útközben is írtam, mégpedig hogy mindenfelé elképesztő tisztaság uralkodik. Se szemét, se csikkek, se romos házak, se falfirkák, se koldusok (csak a templomok környékén), se hajléktalanok - egészen lenyűgöző. Bresztben még nem tudtuk, hogy ez csak a legnyugatiasabbnak tartott város ilyen - hát elárulhatom, hogy a minszki aluljárókon át az országúti pihenőhelyeken keresztül az általunk látott legapróbb falvakig mindenre érvényes. Hogy ezt valamikor rendőri szigorral kellett-e kikényszeríteni nem tudhatom, de éreztem, hogy az embereknek már a természetes lehet a rend és a tisztaság. Apropó rendőrök, itt még azt is alig lehetett látni, na nem magyar viszonyokhoz, hanem majd Minszkhez vagy főleg Vityebszkhez képest.

A látnivalók közül csak egy pozitív élményre térnék ki. Történt hogy még zárás előtt egy órával sikerült odaérni az Etnográfiai múzeumhoz. Bemegyünk, kérek két jegyet, persze csaj visszakérdez valamit, így egyből nekikezdhettem az utazás alatt leggyakrabban használt két orosz mondatomnak (ie: "Nem értem. Nem beszélek oroszul."). Szerencsére akadt egy segítőnk egy fiatal srác személyében aki beszélt angolul, valami töris diák lehetett vagy csak a pénztáros csajt fűzte ki tudja, de tény hogy mindenki ismerte ott. Elmondtam hogy ez az első napunk itt és még a pénzeket sem nagyon ismerem fel a fizetéshez, ő pedig cserébe rögtönzött idegenvezetést tartott az egész múzeumon át. Pontosabban ez úgy zajlott, hogy jött velünk a teremőr néni, ő mondta a dolgokat a srácnak oroszul, ő pedig nekünk angolul. Csak annyi szépséghibája volt, hogy míg a nő kb. 3-4 percet beszélt egy vitrinről, addig a srác 2-3 szóba tömörítette az elhangzottakat (amit már többnyire amúgyis láttunk magunktól is), de sebaj ez a nénit cseppet sem zavarta. Akárhogyis, nagyon kedves volt mindkettejüktől, a srác pedig miután végeztünk szinte megköszönni sem volt időnk olyan gyorsan sietett el.

Ezután körbesétáltuk a teljes belvárost sötétben, bámultuk az embereket, találtunk egy rendes (nem pultos) közértet is, így nincs más hátra minthogy első belarusz Lenin-szobrunkkal zárjam a nap beszámolóját:

 A 2. nap teljes galériája: