2008.12.13., szombat
Útvonal: Minszk - Njesvizh - Mir - Breszt
Távolság: ~400km

Az utolsó napra hagytuk Belarusz talán nemzetközileg is legismertebb látnivalóit, turisztikai szimbólumait. Ennek két oka volt, egyrészt hogy hétfőn (amikor mehettünk volna erre), nem volt egyértelmű az útikönyvek alapján, hogy nyitva vannak-e. Másrészt a szombati napot amúgyis szimpatikusabbnak gondoltam, ugyan turista tömegek télen semmikor nem várhatóak, de ha kevesen is vannak még mindig hangulatosabb, mint egy hétköznap délelőtt teljesen egyedül bolyongani valami elhagyatott várban. Szerencsére mind Njesvizh, mind Mir a Breszt felé vezető autópálya mellett fekszik, előbbi kb. 20, a másik 10km kitérő, pont ellentétes irányban, így egymás után könnyedén bejárhatóak. 

Mivel már nagyjából előre kiszámoltam, hogy (főleg a kiszámíthatatlan időtartamú határátkelésre is gondolva) az egész napos vezetés után ne éjjel érjünk haza vasárnap, igen korán kell elindulni hajnalban, így a szombatot is ehhez időzítettük (=nyitásra érkeztünk a panoráma-étterembe reggelizni). Kerülni nem akartam, így majdnem a teljes minszki bel- és külvároson át kellett autózni. Végülis a tervezettnél kicsit északabbra keveredtünk rá a körgyűrűre, mivel előtte sajnos nem nagyon volt semmi kitáblázva, pedig a metróépítés miatti felbontások után max a rutinos helyieknek lehetett egyértelmű, hogy merre kell továbbmenni.

Minszket elhagyva még csábított egy letérő Dzerzhinsk felé, ahonnan nem messze született a már emlegetett KGB-alapító, és az ország legmagasabb pontja is a közelben van, de idő hiányában nem engedtünk neki. Ugyanígy járt Novogrudok is, ami Mir után található, és várromával tehette volna teljessé a középkori körképet.
Kb. találomra, illetve mivel Mirt érdekesebbnek gondoltam, elsőnek Njesvizhbe mentünk. Igaz csak miután kibogoztam, hogy ezt a feliratot ("Нясві́ж") kell követni - ha az autópályalejárókból nem számoltam volna ki, hogy hová esik, simán továbbmegyek mellette.

Bár az útikönyvek Pinszket és Polatskot emlegetik múzeumvárosként, erre a kettőre sokkal inkább illene a kifejezés, vagy méginkább azt is mondhatnám, hogy kirakatvárosok. Mondjuk a tisztáság és rendezettség nem újdonság, de a főleg Njesvizh olyan, hogy akár még Lengyelországban is lehetne. Persze lehet hogy csak a történelmi háttér teszi, mivel mindkét hely múltja leginkább a lengyelekhez köthető - praktikusan pedig abból látszik, hogy a települések bankjaiban lehet zloty-t is váltani :) 
Njesvizh fő nevezetessége a kastélya és a hozzákapcsolódó erődrendszer valamint az elengedhetetlen kastélypark. Ezekből mi több okból is csak igen keveset élvezhettünk; egyrészt utunk során itt volt leghidegebb, a -2 fok körüli hőmérséklet mellé csípős szél is fújt, így a szabadban sétálgatásra nem volt túl ideális, másrészt pedig a kastély felújítás miatt (várható elkészülés 2010 körül) teljesen szét volt bombázva, mindössze a bejárat feletti szárnyat lehetne megnézni, ami a híres könyvtárának történetét mutatja be főképp, és kívülről sem nyújt most túl festői képet. (A felújítás ténye egyébként meglepett, mert a könyvekben friss képeken, kíváló állapotban mutogatják, valószínű hogy a kb. 50 évnyi szanatóriumi használat előtti külsőt és belsőt akarják visszaállítani.)

A hideg miatt a kastélyhoz vezető út melletti templomot leszámítva a belvárosi sétát autóval tettük meg, szép időben könnyedén el lehetne 1-2 órát sétálgatni itt meg a kastélyparkban amúgy.

Mivel kb ugyanazon az úton, csak az autópálya túloldalán feküdt, nem volt nehéz eltalálni Mirbe. A várat pedig még annál is nehezebb eltéveszteni, mivel rögtön a város bejáratánál van, és amúgyis feltűnő jelenség az amúgy 90%-ban egyszintes házakból álló településen.

A felújítás egyébként itt is folyik, csak itt Njesvizhzel ellentétben UNESCO pénzből, amit lépten-nyomon reklámoznak is. Így az épület és környezetének szépségét leszámítva belül itt sincs túl sok látnivaló, mindössze az egyik torony van megnyitva helytörténeti múzeumnak. Sajnos angol áttekintő feliratokra itt sem futotta még (lehet hogy nincs is rá még nagy igény...), de legalább a kiállítási tárgyak már fel vannak címkézve. Helyi viszonylatban elég borsos a belépő mindkét helyre (kb 1000-1000Ft), de csak azért mert máshol sokkal olcsóbb, szerintem felesleges sajnálni rá a pénzt, Nyugaton ennél sokkal többet is elkérnek egy ilyen látnivalónál.

Mir főbb nevezetességei amúgy itt ki is merültek nagyjából (még láttunk egy kápolnát fotókiállítással, két bezárt templomot, egy piacot a főtéren, a zsidónegyed megmaradt épületeit, és sokat a már emlegetett színes faházakból), de legalábbis a Bradt-könyv állításait, miszerint midnkettőre egy-egy külön napot szánjunk nem nagyon tudom értelmezni, max 10kor indulós nyugdíjascsoportos-buszos kirándulás tempójában, de még úgyis nehezen. Ha Belaruszban járunk mindenképp látni kell, de két napot csak Dzerzhinskkel és Novogrudokkal együtt érdemes rá szánni szerintem, különben elég egy megálló Minszk és Breszt között, vagy egy napos kiruccanástként Minszkből.
(ja és ha már látnivalók, muszáj megmutatnom utunk egyetlen Zaporozsecét! Ez Mirben parkolt, az autó lehetőségeihez mérten szép állapotban. Amikor elkezdtem fotózni, odajött egy teljes(!) arany alsófogsorral(!) bíró bácsi és valamit elkezdett magyarázni - a tippem az volt, hogy nekünk adja az aznapi piaci bevételét, csak vigyük el az autót :D

Kettő körül tovább is indultunk, egyrészt még több mint 200km várt ránk Bresztig, másrészt 8kor már minden pakolást befejezve aludni akartam. A szállodában becsekkolás és minden simán ment, főleg mivel már ismertük a járást egy héttel ezelőttről. Még nagyjából felkészítettük az autót a másnapi útra, amit lehetett összepakoltunk, és a szálloda melletti almazöld templom megtekintésével búcsúztunk az országtól.

A 9. nap teljes galériája:

2008.12.14., vasárnap
Útvonal: Breszt - Terespol - Lublin - Rzeszów - Presov - Kassa - Tornyosnémeti - Miskolc - Budapest
Távolság: ~820km

Az ilyen távolságra már nehezebben becsülhető időtartam miatt igyekeztünk minél korábban indulni, a sikeres hajnali 4-es kelésnek köszönhetően háromnegyed ötkor már a határ felé tartottunk. Ez mindenestül egy háromnegyed órás procedúra volt, de ebből negyedórát én kavarogtam, 10 percet pedig a lengyel részen álltunk, úgyhogy nyugodtan mondhatom hogy minden szinte álomszerűen gyorsan ment. Innen Lublinig a sötétség leple alatt 100-as tempó felett tudtunk haladni, ám utána egy elég fárasztó, sok faluval tüzdelt rész következik, Rzeszów után pedig a bár élvezetes, de az átlagsebesség szempontjából hátrányos kanyargós hegyi utakat is le kell küzdeni. Szlovákiában Presovnál sikerült eltéveszteni az autópályát, illetve én végig a Kassa táblát követtem, ami viszont az országútra vezetett, így kb félúton sikerült csak rákeveredni az amúgy sem hosszú szakaszra. Az út utolsó megállóját és tankolását Encsen iktattuk be, és mivel mindig a vége a legnehezebb, az M3-ason már annyival nyomtam amennyi szegény Suzukitól csak tellett. A pontos időtartamra már nem emlékszem, de a határátkeléssel együtt is nagyjából 12 óra alatt megvoltunk, igaz a 2 tankolásos, és egy 1 sima pihenő egy ilyen hosszú út alatt igen hajtósnak mondható. Igen fárasztó, de nem lehetetlen feladat, igazából ha a határátkelés ilyen gördülékeny, akkor forgalomtól függően még Minszk is elérhető 1 nap alatt.
(Praktikus infó a határátkeléshez: Breszt felől nem egyenes vezet az út a vámvizsgálathoz, arra csak buszok meg diplomatajárművek mehetnek. Jobbra kell lefordulni a benzinkút felé, majd balra be egy sorompón át. Ez elvileg valami vámolásra való zóna vagy mi, tőlünk is kérdezgettek vmit, de amikor mondtam hogy "nemértjüknembeszélük" intettek is tovább. Utána volt egy bódé, ahol nem volt látszólag senki, de nem volt egyértelmű hogy nem kell-e megállni, mi vártunk egy kicsit, és lám pár perc múlva felébredt a bennalvó határőr, és kitöltötte az autós papírjainkat :)
Utána következett a hagyományos útlevélvizsgálat, szerencsére elsőre sikerült eltalálni hogy melyik sorba kell állni, itt összesen egy fiatal lány látta el az útlevélellenőrzés, csomagtartónyitogatás, stb. feladatát, így túl komoly ellenőrzésnek nem voltunk alávetve. Még valamit kellett intézni az autós papírral amit belépésnél kaptunk, aztán a vizsgálatot igazoló lapot a hídnál leadva már mehettünk is a lengyel részre. Itt még kérdezgették hogy van-e valami vámolni való, cigi vagy pia, mondom két vodka, és már a csomagtartót sem kellett kinyitni és száguldhattunk is haza.)