HTML

2008.12.16. 23:55 4/7

2. nap (I. rész) - Érkezés a határra

2008.12.06., szombat
Útvonal: Rzeszów - Lublin - Terespol - Breszt
Távolság: ~380km

Az 5 órányi szenvedés, és hajnali 4 óra továbbindulást valahogy sikerült túlélni, és még a Lublin felé vezető utat is megleltük, ez kisebb csoda volt tekintve hogy még egy energiaital után is alig láttam ki a fejemből. Valahogy elvergődtünk Lublinig, itt megálltunk egy kúton egy kis pihenőre, majd újabb fél órát aludtam, ami jó volt arra hogy kipihenjem az előző 5 óra alvás fáradalmait :) Viszont ez már tényleg elég volt arra, hogy egy szusszra szinte eljussunk a határig, és még a gyalázatos lublini úthálózaton is sikerült átvergődni - olyan állapotban van az összes út, hogy talán még a magyar utaknak is szégyenére válna, pedig tapasztalatból mondhatom, olyat a Balkánon kívül tényleg nem találni máshol Európában.

Innen végtelen hosszú síkság következett, az útvonalunk egy orosz G-betű (" Г ") egyszerűségével vetekedett  (vö. térkép). A határ előtt úgy 50 km-el még elrendeltem egy gyors megállót, papírok összerendezése és hogy minden kéznél legyen, meg ha már azt hallottam, hogy tiszta és rendszerető népek a belaruszok, gondoltom nem árt egy gyors rendrakás - kb. fél napja voltunk úton, de az autó már egy vándorcirkuszra kezdett hasonlítani belül :)

Még úgy nagyjából fél tucat kispolski leküzdése után már szinte ott is voltunk a határon. Pár kilométerrel előtte már elkezdtek feltünedezni szemből az első belarusz rendszámú autók, tehát már itt megdőlt az a többektől is hallott/olvasott tétel, hogy "nem engedik ki őket az országból". Ha más nem Lengyelországig biztos, mondjuk őszintén szólva sokra nem mennek vele, majdnem ugyanolyan mint Belarusz nyugati része :) Utól is sikerült érni párat akik hazafelé tartottak, rendkívül kontrasztos volt, hogy míg a lengyelek 100-al száguldottak át a falvakon, addig előbbiek szép nyugodtan poroszkáltak a határ felé, mindenhol betartva még az 50-es korlátot is. Jel? Jel. :)

Először természetesen a lengyel határállomás következett, itt egy rutinos csomagtartónyittatás mellett megnézték az útleveleket és az autó papírjait, majd kettőnk közül (egy 2-es Golffal együtt szedték be a cuccokat tőlünk) szerencsére nem ránk esett a választásuk, hogy kinek az autóját pakolják koppra szét - a Golfosok talán még most is ott állnak, sosem tudjuk meg, mivel mi száguldottunk tovább a belarusz részre. Innen mindent leírok kicsit részletesebben, hátha valaki mostanában jár arra, nekem az volt az érzésem, hogy a helyi folyamatok ismerete határozottan segíti az előrejutást, a többiek már rutinosan jöttek-mentek a különböző ablakok között, csak mi álltunk ott kétségbeesetten néha hogy akkor most hogyan is tovább. Először egy híd következett (talán a Bug(h) folyik át alatta, ez egyben a határ is), ahol útlevélellenőrzés következett, de ez csak olyan előzetes, igazi értelme nem nagyon van, de legalább 2-3-al több határőrt tudnak állományban tartani. A rendes határépület teteje alatt a Minsk Times betűjéhez híven tényleg csináltak green meg red corridorokat. Persze ez utóbbihoz hülye lenne bárki is odaállni, az előbbi pedig elég jól ki van alakítva nagyobb forgalomra is. A sávok nem egyenesen vezetnek az őrbódékhoz, hanem kicsit rézsút vannak a sávok kialakítva kettesével, így 6 autó is befér egymás mellé-mögé két őrbódéhoz, az eltöltött kb másfél óra alatt megfigyelve elég pörgősen is működött a dolog. 
Szóval beálltunk az egyik szimpi sávba, gyorsan kitöltöttük az Immigration cardot (kis fehér cetli, mindkét példányt ki kell tölteni, az egyiket elveszik, a másik marad az embernél, és kilépésnél le kell adni - elvileg erre kéne íratni a regisztrációkat, gyakorlatban egy bejegyzés sem ezen volt, de nem érdekelt senkit kilépésnél sem). Először valami fiatalabb határőr jött oda hozzánk, mondom neki "доброе день". Na ez igazi alaphiba amit már bolgár rendőrrel is elkövettem, mert rögtön kérdezte csillogó szemekkel hogy akkor ugye beszélek-e oroszul (mivel nem, ezért őszintén tagadtam mindent).  Ezután megnézte az útleveleket, kinyittatta a csomagtartót, majd se szó se beszéd távozott. Ez volt kb 10 perc összesen, innentől vagy jó 20 percet álltunk ott, hogy akkor most mi van, vajon mehetnénk, vagy lesz majd valami más is, vagy mégis mit kéne tenni. Utána jött egy másik fazon, ez már sokkal barátságosabb és közlékenyebb volt, persze először ő is útlevél és utastér- és csomagtartó vizsgálatot tartott, utóbbit tényleg csak egy pillantás erejéig. Előbbivel kisebb gondja akadt, mert útitársam aláírása abban egész más volt mint az Immigration cardon, úgyhogy napfényen is szemügyre vette összehasonlítva az útlevélfényképpel - úgyhogy az aláírásra nem árt figyelni. Miután ez megvolt, mondta hogy akkor menjek oda az autópapírokkal valami távoli bódéhoz, itt adtak ki róla igazolást, hogy behoztam az autót, erre is kilépésnél van főleg szükség. Amennyit készültem a tulajdonviszonyok magyarázgatására (ie. bár én vagyok a tulajdonos, a forgalmiban nem az én nevem van), ők annyira magasról tettek rá hogy kinek a nevén van és miért használom - pedig pl. anno egy bolgár határőr is felvette (nagyon is jogosan), hogy ő honnan tudhatja hogy hány olyan családnevű ember van Magyarországon mint én, attól még kell igazolás (persze azért átengedett). 

Ezzel visszamentem a kocsihoz és megkerestem a fickót aki eddig is istápolt minket, mondta hogy хорошо, akkor most fáradjak oda a két útlevéllel biztosítást kötni egy hívogató lakókocsikaraván egyikéhez. Közelebbről nem jelölte meg melyikhez, én mindegyikbe megpróbáltam benyitni, de sehol senki. Kicsit kétségbeestem hogy akkor most mi van, de az tartotta bennem a lelket hogy valamelyikben égett a lámpa és friss kávéscsészét is láttam, így legalább biztos volt hogy aznap már nyitva voltak valamikor. Kicsit toporgtam ott és figyeltem hogy nem rajtam röhögnek-e csoportosan a határőrök :P, de nem, úgyhogy valószínű nem volt szokatlan a jelenség. Vártam vagy jó 20 percet, aztán visszamentem a kocsihoz hátha megszán valaki és megmondja hogy akkor most mi van. Emberünk pont ott mászkált, kipréseltem annyit gyér szókincsemből neki a lakókocsira mutatva hogy "не вход", ami kb annyit jelent hogy "nem bejárat" (vagy még ennyit se :P), de sebaj látszólag vágta a dolgot, mert lemondóan csóválta a fejét és mondott valamit amit persze nem érthettem. Ekkor már kezdtem sejteni a lényeget, hogy valószínű valami babooska van a biztosítóban és épp elment ebédelni - EET (=Magyarország + 1 óra) szerint már f12 körül járt. 
Ezen felfedezés tudatában aztán már demonstratíve mindketten a lakókocsi elé vonultunk, és láss csodát, pár perc után két huszonéves lány rohanva érkezett, és sűrű bocsánatkérések közepette végre beengedtek biztosítást kötni. Ők kíválóan beszéltek angolul, így nem volt gond az információcsere, és végül az előzetesen kalkulált 5$ helyett is csak 4$-et kellett fejenként fizetni - egyébként az egész határon ez volt az egyetlen "lehúzás", se útdíj, se fertőtlenítés se semmi, ezért cserébe meg tényleg kap biztosítást az ember, arról ők végülis csak részben tehetnek, hogy egy magyar biztosító sem köt Belaruszra eü-biztosítást...

Mivel határőrünk által kitűzött utolsó akadály elvileg ez volt, így gyorsan rohantam vissza az összes papírral, hogy boldogan mutogassam neki minden kész van. Látszólag ő is elégedett volt, elmagyarázta hogy az autópapírt tegyem a forgalmiba, az Immigration cardot az útlevélbe, a biztosítást akárhova, ja meg volt egy ilyen papír ami a vámvizsgálat meglétét igazolja, hogy azt meg adjam le kifelé menet (csak elvették és intettek tovább a kijáratnál). Kérdezem tőle előrefelé intve, hogy akkor mostmár "можна?" (ezt a fantasztikus szót a Lonely Planet útiszótár részének köszönhetem, a 'mozsna fotografiravat? = szabad-e fényképezni?' szóösszetételből, később többször is jól jött még!), ő meg mosolyogva intett vissza előre és mondta hogy "Минск" (vagy "Мiнск", ha belaruszul mondta volna :P. Ja és persze természetesen nem hallgattunk rá, hiszen az útiterv szerinti első állomásunk Breszt volt). Pár óra alvással elég kómásan odaérve, a minden szempontból a legrosszabbra is felkészülve ez ugyan kicsi, de rendkívül barátságos és bíztató gesztus volt a további utazásunkra nézve :)
Jel? Jel. (És már az eső sem esett).

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: hasznos élmények


A bejegyzés trackback címe:

https://viaminsk.blog.hu/api/trackback/id/tr99825193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.