2008.12.10., szerda
Útvonal: Minszk - Khatyn - Polatsk - Vitebszk
Távolság: ~ 320km

A remek élmények és kimaradt számtalan látnivaló miatt kicsit szomorúan hagytuk hátra Minszket. Kicsit úgy éreztük, ehhez képest egy vidéki város csak unalmasabb lehet, szívesen maradtunk volna még a mozgalmas fővárosban. Azért hamar túltettük magunkat rajta, a szinte meditatívan nyugalmas országúti autózás, és a tudat, hogy még pénteken visszatérünk némileg kárpótolt. 
A legrövidebb úton indultunk Vitebszk felé, amiről egy kisebb (Khatyn) és egy nagyobb (Polatsk) kitérőt tettünk, Lepel(??) városánál  letérve.

Előbbi esetében bár a településekkel együtt említettem, valójában egy már nem létező faluról van szó... Messzire vezetne a vita, hogy ki miért és hol kezdte a kegyetlenkedéseket. Lehetne visszavágni Katynnal is, de az tény, hogy kevés megrendítőbb, borzalmasabb dolgot olvasni annál, ami itt történt. És ez csak egyike annak a több száz falunak, amit a németek porig romboltak, a lebombázott városokról, és a koncentrációs táborokról már nem is beszélve. 
A hangulatot már a kintről írt bejegyzésemben taglaltam, az biztos hogy egy hideg, ködös téli reggelnél, amikor más látogató sincs még (kivéve - természetesen - a helyben lakó karbantartószemélyzetet, akik még télen is mindent gondoznak, friss virágról gondoskodnak, stb.) kevés alkalmasabb pillanatot tudok elképzelni, hogy átérezze az ember a hely szellemét úgymond. Azok a harangok, amik a házakat jelképező helyeken kondulnak fél percenként, brr...

A hely amúgy több emlékhely és műalkotás összessége, a lerombolt házak mellett szobrok, sírhelyek, a gettókra és városokra emlékező táblák is vannak itt. A bejáratnál pedig egy tanulságos múzeum található, fotókkal és festmények, holokauszt, Khatyn- illetve maga az emlékpark történetével. Megtudhatjuk például, hogy Fidel Castro és Ronald Reagan is koszorúzott itt, illetve a múzeum valamikor 2000 után készült, és maga az Elnök is szorgosan részt vett az építésében!

Innen egy-két rövidebb megállóval folytattuk az utat Polatsk felé. Láttunk útközben egy II. Világháborús obeliszket a semmi közepén, illetve lekanyarodtunk egyet a Berazhina nemzeti park (-szerűség, az útikönyvben 'Biosphere Reserve'-ként szerepel) bejáratához, ám ott csak egy sorompó meg őrház fogadott, így a belarusz medvék, hódok, farkasok és vaddisznók meglesését egy más alakalomra halasztottuk. A sötétedés szempontjából már így is viszonylag későn érkeztünk Polatskba, ahol ráadásul először egy pénzváltót kellett keresnünk. Itt jöttem rá, hogy bár az árfolyam mindenhol egységes, kár volt csak a szállodákra hagyatkozni, mint máshol is kiderült, még a legutolsó kis falusi házban kialakított bankfiókban is üzemel pénzváltó pult (amúgy a bankrendszer nem túl diverzifikált, a reklámokból és fiókokból úgy tűnt a teljes lakossági piacot [illetve kevés helyen láttam még valami Trakt(?)bankot is] az egyetlen állami bank szolgálja ki, míg a vállalati és fejlesztési területekre vannak szakosodott bankok, illetve vegyesen külföldi vállalkozások is). Amikor a helyi szállodában nem találtunk ilyet kezdtem kicsit kétségbeesni, de aztán az amúgyis tervezett útvonalunkon találtunk egy szimpatikus fiókot. Bent (már meg sem lepődtünk) egy kedves posztos rendőr igazított útba, sikerült is simán váltani, egy ideig már nem kellett ezen aggódni. 

Polatsk amúgy nagyon hangulatos város, folyóparti fekvését Pinsknél jobban kiaknázza, látnivalói is jórészt itt találhatóak. Van emlékműve az itt harcoló hadosztálynak, egy a szokásosnál sokkal kevésbé túldíszített, ám annál szebb ortodox templom, a saját múzeumaként működő Szent Szófia Katedrális, textilmúzeum, sportpályaként működő középkori erőd, szép belváros, miegymás.

Sajnos hamar besötétedett, és még tankolni és a 100km-re lévő Vitebszkbe is el kellett valahogy jutni. 

Országúton most vezettünk először sötétben Belaruszban, ám azon az élményen kívül, hogy a kevésbé kivilágított részeken mindenki fényvisszaverős csikkal a karján szaladgál (később Vitebszkben láttunk is ilyen reklámot ami a használatára bátorított), más érdekes nem történt. Vitebszkben eddigi legjobb szállásunk fogadott, a belváros csücskén egy sétálóutcában fekvő, szép épületben kialakított szálloda, tágas folyosókkal, pazarul berendezve, az eddigi legkedvesebb recepcióssal akivel valaha találkoztunk (a parkolóőrről - akivel angolul tudtunk társalogni a Balatonról, illetve lett őseiről - már nem is beszélve) . Este 8 körül indultunk még egy belvárosi sétára, aminek végső célja a Traktir nevű étterem... lett volna. Ez a hely is felkerült a kihagyott látnivalók listájára, de végül nem bántuk meg, hogy véletlenül a kb. két sarokkal feljebb lévő, számomra azóta is megfejthetetlen nevű (Zealator, vagy valami ilyesmi, de érdekes módon Vitebszkben csomó mindent cirill kézírással írnak ki, amiben pl tovább nehezítendő a dolgot a "T" betű "m"-ként szerepel, stb.) étterembe estünk be. Bár az útikönyvek nem is említik, kiderült hogy van élet a Lonely Planeten és Bradten is túl - a ruhatár mellett posztoló biztonságiőr németül igazított útba, és angol nyelvű menüből tudtunk rendelni. Igaz a választék nem volt túl bőséges, és a szomszédban zajló céges vacsora szerűség is kicsit zajos volt, de a hosszú út után bőven megfelelt, és a borravalóval együtt fizetett kb. 5000 forintnyi rubel sem vágott földhöz.

Másnap újra egy kényelmes, utazásmentes nap várt ránk, elsősorban a város szimbólumának számító Marc Chagall köré fűzött látnivalók sorával.

A 6. nap teljes galériája: